Tisztelt Gazdasági Szereplők!
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 28. § (4) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás megindítása előtt az ajánlatkérő független szakértőkkel, hatóságokkal, illetve piaci résztvevőkkel előzetes piaci konzultációkat folytathat a közbeszerzési eljárás előkészítése, valamint a Gazdasági Szereplők - tervezett beszerzésre és annak követelményeire vonatkozó - tájékoztatása érdekében.
A Belügyminisztérium (1051 Budapest, József A. u. 2-4.), mint Ajánlatkérő, a közeljövőben megindítani tervezett „Vállalkozási keretszerződés angol nyelvi képzés megvalósítására a Belügyminisztérium részére” tárgyú közbeszerzés tekintetében előzetes piaci konzultációt kíván tartani az alábbiak szerint.
1. Az Ajánlatkérő adatai
2. A tervezett beszerzés tárgya
„Vállalkozási keretszerződés angol nyelvi képzés megvalósítására a Belügyminisztérium részére”.
A közeljövőben megindítandó közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevőnek a feladata a Belügyminisztérium Belügyi Támogatások Főosztály állományának csoportos angol nyelvi képzésének megvalósítása.
A részletes feladatleírás a csatolmányok között található.
A szerződés típusa: Vállalkozási keretszerződés
3. A konzultáció célja
Ajánlatkérő különösen (de nem kizárólagosan) a műszaki leírás követelményeiről, a beszerzési igény műszaki megvalósíthatóságának módjáról és a szerződéses feltételekről kíván konzultálni.
Minden a konzultáción résztvevő Gazdasági Szereplő kérdéseket intézhet és javaslatokat tehet a műszaki tartalom racionalizálása, pontosítása körében.
4. A konzultáció időpontja, helyszíne és menete
A konzultáció időpontja: 2023.08.10., 10:00 óra
A konzultáció helyszíne: 1051 Belügyminisztérium, József Attila u. 2-4.
Ajánlatkérő tájékoztatja a Gazdasági Szereplőket, hogy az előzetes piaci konzultáción történő részvétel regisztrációhoz kötött. A konzultáción kizárólag a közvetlenül megkeresett, illetve az érdeklődésüket a megjelölt határidő lejártáig jelző, regisztrált személyek (szervezet megnevezése, levelezési címe, e-mail címe, résztvevő neve, azonosító okiratának típusa és száma, telefonszáma, e-mail címe) vehetnek részt. Regisztrálni legkésőbb 2023.08.08. napján 14:00 óráig a http://bmevents.gov.hu/hu/content/megh%C3%ADv%C3%B3-el%C5%91zetes-piaci-... linken található regisztrációs adatlap kitöltésével lehetséges.
Felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a Belügyminisztériumban beléptető rendszer működik, a beléptetés személyazonosítást követően lehetséges. A Belügyminisztérium épületébe adatrögzítésre alkalmas eszköz nem hozható be, az ilyen eszközöket a beléptetéskor le kell adni.
A beléptetés a Belügyminisztérium József Attila utcai főbejáratánál történik.
Ajánlatkérő a Gazdasági Szereplőkkel egy időpontban kíván közös konzultációt tartani. Az Ajánlatkérő előzetes szándékai szerint egy konzultációs fordulót kíván tartani, de fenntartja magának a jogot, hogy a szükség esetén újabb konzultációs forduló(ka)t tartson.
Az újabb konzultációs forduló(k) megtartásáról az Ajánlatkérő egyrészt a részvételi szándékukat jelző Gazdasági Szereplőket közvetlenül értesíteni fogja, másrészt az esetleges újabb fordul(ók)ról a honlapján közleményt fog közzétenni.
A piaci konzultációról jegyzőkönyv készül, amelyeket a konzultációt követően a meghívó közzétételével azonos felületen közvetlenül, térítésmentesen, elektronikusan bárki számára elérhetővé tesz Ajánlatkérő, továbbá közvetlenül is megküldi a konzultáción résztvevőknek.
5. Egyéb információk
Ajánlatkérő tevékenységi köréről részletes tájékoztatást nyújt a http://belugyialapok.hu/alapok/ címről megnyitható honlap.
Az előzetes piaci konzultációra jelentkezők a műszaki leírással kapcsolatos észrevételeiket 2023. augusztus 8-ig küldhetik meg a btfo(kukac)bm.gov.hu elektronikus levélcímre.
A Kbt. 25. § (7) bekezdés b) pontja alapján az előzetes piaci konzultáción való részvétel nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és a résztvevő szervezetek/személyek tekintetében nem keletkeztet összeférhetetlenséget.
Az Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy adott esetben a konzultáció során a résztvevő Gazdasági Szereplők részéről felvetett kérdésekre, indítványokra ne válaszoljon, illetve semmilyen mértékben ne reagáljon.
Az Ajánlatkérő nem köteles a konzultáció során bárki részéről bármikor elhangzottakat bármilyen mértékben figyelembe venni, vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatja azokat a közbeszerzési eljárás végleges dokumentumainak készítése során.
Ajánlatkérő felhívja a Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a konzultáción tilos ajánlatot tenni.
Részvételükre feltétlenül számítunk!
Tisztelettel:
Belügyi Alapok Irányító Hatóság
Csatolmány | Méret |
---|---|
Műszaki leírás tervezete | 298.24 KB |
Az előzetes piaci konzultációhoz kapcsolódó kérdések | 88.14 KB |