Munkaprogram

A Felelős Hatóság a nemzeti program megvalósítása érdekében két vagy három éves tervezési időszakokra vonatkozó munkaprogramokat készít. A munkaprogramokban kizárólag olyan tevékenységek szerepelhetnek, amelyek a nemzeti programban jóváhagyásra kerültek.

Közzétesszük a Belügyminisztérium 2014-2016, valamint a 2017-2018 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapra vonatkozó, jóváhagyott Munkaprogramjait, amelyek az Európai Parlament és a Tanács 514/2014/EU rendelete 12. cikkében foglaltakra figyelemmel, a partnerség elve alapján korábban a honlapon is megjelent tervezetekre érkezett észrevételek figyelembevételével kerültek véglegesítésre.

A Munkaprogramok a 2014-2020 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet 6. §-a alapján kerültek előkészítésre, figyelemmel a központi költségvetés terhére nyújtott támogatások egységes szabályok szerinti biztosításáról szóló 1623/2014. (XI. 5.) Korm. határozat 6. pontjában foglaltakra.

A módosított, jelenleg hatályos Munkaprogramok, valamint a korábbi verziók is elérhetőek a Csatolmányok között.

CsatolmányMéret
BBA Munkaprogram 2014-20161.49 MB
BBA Munkaprogram 2017-20181.26 MB
BBA Munkaprogram_2014_2016 modositott_201811291.44 MB
BBA Munkaprogram_2017_2018_modositott_201811291.21 MB